„Csak egyszer kérdezte meg, hogyan született. Harmadik általánosba járt, egy házi
feladathoz kellett. Papírragasztóval egy kartonlapra ragasztottuk az újszülöttkori
fényképét. „Mit írjak oda, anyu?” Le kellett írnia a születése történetét, és
természetesen engem faggatott. Felálltam, kinyitottam a hűtőt, kivettem egy szelet
húst. Háttal állva válaszoltam… kitaláltam valami mesét, miközben a hideg
húsdarabot forgattam a kezemben. Aztán megláttam a házi feladatát a többi gyereké
mellett, a nagy év végi iskolai tablóra ragasztva. (…)
Egyedül álltam a fiam szavai előtt. Banális, szirupos születési történetet írt le.
De éppen ez a lapos banalitás hatott meg. Olyanok voltunk, mint mindenki más, én
szerető anyuka, ő pedig pufók újszülött. Abszurd történetünk elveszett a szabályos
születési történetek, a világoskék és rózsaszín szalagocskák között.”
A neves olasz írónő, Margaret Mazzantini óriási hatású műve a boszniai háború
poklából, a veszteség gyötrelméből és a túlélés fájdalmas öröméből sző
felejthetetlen történetet.