Freskó

A freskó a tarbai református pap vén mindenese, Anzsu házában rejtőzik egy lenvászon lepedő alatt a falon. A családját festette meg annak idején rajta Annuska, az esperes lánya. Alakjai a szemük láttára elevenednek meg.
A papné temetésére gyűlnek össze a család tagjai, hazatér Annuska is, aki megszökött a szülői házból, hogy festő lehessen. Megkeseredett apja egyik kezében a Bibliával, a másikban nadrágszíjjal nevelte gyerekeit. A tékozló lány visszatérése felbolydítja a várost és a családot, melynek tagjai magányban, szeretetlenül élnek. Annuska megjelenése arra készteti őket, hogy számot vessenek önmagukkal. A reggeli és esti harangszók között eltelő tizenhárom órában elevenek és holtak hazugságai, álszentsége, képmutatása és önzése kerül mérlegre. Ám előbb vagy utóbb mindenkiről lehull az álarc.

"Hihetetlen a szerző arányérzéke: a Freskó kompozíciója letaglózóan feszes. Szigorú könyv is válhatott volna belőle a kálvinista keménység hagyatékaként, ha nem lenne teli tűzzel, a rámát szétégető érzelmekkel, amelyek épp így, kordában tartva tudnak igazán megmutatkozni.
Rokon. Milyen szép szó. Rokon testek, rokon érzések, vér folyik benne, ez maga az összetartozás. A rokonság már más, a freskón ott vannak mindannyian, és mikor a kép bemozdul, a szereplők fejébe látunk. Szabó Magda mesterművében nyolc évtized kel életre, elfojtások és hazugságok lepleződnek le, szétrepül a léckeret. Vegyük elő a családi fotóalbumot: kit érzünk igazán rokonnak közülük?" (Karafiáth Orsolya)