Nincs engedélyezve a javascript.
Sorozat készül a Pacsinkóból!

Sorozat készül a Pacsinkóból!

2019. március 22.

Min Jin Lee elsöprő sikerű regényeposzát az HBO éléről nemrég távozó Michael Ellenberg új stúdiója, a Media Res dolgozza fel, az Apple megbízására. A Pacsinkó vizualizálásáért Soo Hugh forgatókönyvíró és producer felelős, akit elmondása szerint koreai származása miatt mélyen megérintett a történet. Hugh korábbi munkái közül a Terror és a Suttogók című sorozatokat Magyarországon is láthattuk.

A Pacsinkó szerzője, a sorozat gyártásában is részt vevő, Min Jin Lee így nyilatkozott az induló projektről:

„A történelem az emberi képzelőerő, akarat és döntések jegyzőkönyve. El sem tudok képzelni jobb csapatot, mint az Apple, a Media Res és a William Morris Entertainment munkatársai, valamint a briliáns Soo Hugh ahhoz, hogy átalakítsáka Pacsinkót, egy regényt a történelemről, a nagyközönségnek szóló vizuális történetté. Megtisztelve érzem magam, hogy bizalmukba fogadtak, és hiszek az erős, egetrengető víziójukban,hogy megújítsák a történelmet.”

A National Book Awards (Nemzeti Könyvdíj) döntősévé választott Pacsinkó egy koreai bevándorló család négy generációjának története. Lebilincselően megírt, drámai erejű kötet szerelemről, áldozatkészségről, becsvágyról, hűségről és a történelem egy kis szeletéért folytatott kitartó harcról.

Pacsinkó

Pacsinkó

Min Jin Lee
Alexandra Kiadó (A), 2018.
A történelem ritkán kegyes. Min Jin Lee mesterien megírt regényeposzában egy szegény, de öntudatos bevándorló család négy nemzedéke küzd azért, hogy száműzve hazájukból, amit sohase ismertek, saját sorsuk uraivá válhassanak.