Nincs engedélyezve a javascript.
Út a teljességhez

Út a teljességhez

A betegség jelentése és jelentősége

Szállítás:
1-2 munkanap
Készleten
2 999 helyett
2 099 Ft
-30 %
A könyv sorra veszi a leggyakrabban előforduló betegségeket, megvilágítja azok valódi jelentését, illetve jelentőségét lelki problémáink megoldásában. Azoknak szól, akik tudásra vágynak, nem a tudományra. Akik hajlandóak saját útjukon járni, és képesek eltöprengni az élet által rájuk mért nehézségeken.
Olvastam
Kedvenc könyvem
Leírás a könyvről

Az ezoterikus pszichológia alapműveinek tekinthetők a Dethlefsen - Dalke szerzőpáros "A sors mint esély", illetve az "Út a teljességhez" című könyvei. Húsz évvel első magyarországi megjelenésük után sem veszítettek tanításaik igazságából és népszerűségükből.

A szerzők abból az azóta már széles körben elterjedt elméletből indulnak ki, hogy a betegségeknek lelki hátterük van, vagyis pszichés problémák testi megjelenési formái. Tehát a betegségek szimbolikájának megismerésével módunk lesz arra, hogy megfejtsük a beteg mindenkori problémáját.

A könyv először a betegség filozófiáját tárgyalja, majd sorra veszi a leggyakrabban előforduló betegségeket, megvilágítva azok valódi jelentését, illetve jelentőségét lelki problémáink megoldásában.

A könyv azoknak az olvasóknak szól, akik a tudásra vágynak, nem a tudományra. Akik hajlandóak saját útjukon járni, akik képesek eltöprengeni az élet által rájuk mért nehézségeken, és nem akarják a külvilágra, a környezetre áthárítani minden esetben a felelősséget.

Adatok
Raktári kód:
717241
ISBN:
6155113284
EAN:
9786155113284
Megjelenés:
2011.
Kötésmód:
ragasztott kötött
Oldalszám:
288
Méret [mm]:
144 x 212 x 32
Tömeg [g]:
440
Hozzászólások
 
Hasonló termékek
Szintén neked ajánljuk
Heti top