"Március 12-én születtem, hal vagyok, ahogyan a gólyalábakon álló város.
VELENCE HAL. Mágikus szobrokat, köveket cipel a hasában, labirintusok, folyékony utcák szelik át testét. Gondolák, hajók őrzik. Ha alakját magasból lencsevégre kapod, egy halat fogsz látni, amely a szárazföld felé fordul. Miféle hal úszott be az Adriába? Napfényben arany. Kifogtam egy aranyhalat.

Karneválkor mintha valóban mindenki elvesztette volna a fejét, más arcra cserélte, vagy épp most találta meg. Senki sem ismeri meg egymást. Kicserélődtek az arcok, kicserélődtek az érzések. Átformálódott a szomorúság vagy a boldogság.

Arcok. Mindig van bennük valami titokzatos, váratlan, feldúlt, alázatos.
Didergés. Ölelés. Minden megkomponált. Szeretem őket, ahogy készülnek az ünnepekre, ahogy tudnak örülni, ahogy magukon kívül léteznek. Ahogy lemondanak arcukról. Olykor rám adják maszkjaikat. Ilyenkor lemondok arcomról.
A karnevál forgatagában én is magamra öltöttem egy-egy álarc titkát. Különös világ. Ő hagyja, vagy én, hogy milyen legyek? Általa vagy nélküle?
S ha leveszem, mi történik?
Hagyom, hogy legyen arcom."