Magyar borászok: Szepsy István

"Családunk Szepsy-ágon 1632-ben kapott nemesi oklevelet. Valószínű, hogy a sok ág közül a felvidéki volt a legerősebb. A család közös emlékezete szerint Szepsi városa lehetett az otthonunk, s ez az előnév vált később családi névvé, immár ipszilonnal. Több borvidéki községben is laktak rokonaink, de én már úgy tartom, hogy bodrogkeresztúriak vagyunk, hiszen a nagyapám dédapja is ott élt" - mondja Szepsy István a tarcali Királyudvar Jókai-regénybe illő épületének irodájában.' Álmodoztam az épületről, de amikor idekerültem, sokáig tartózkodó voltam vele. Aztán rájöttem, hogy a megfelelő pillanat kell hozzá. Tavaszi hangulatban, kora nyári szelíd estén van, hogy megállok az udvaron, és akkor azt mondom: ilyen nyugalom kellene az életünkbe, mint amit az épület áraszt. Ez lenne az értelme az egésznek. A béke és a szemlélődés' - rajzolja meg a belakott épület hangulatát. (...)
Szepsy, aki végtelenül szerény, sőt talán egy kicsit zárkózott ember is, egy magányosságot vállaló, a remete életmódot kedvelő íróember makacs következetességével járja a maga útját. Mind a saját birtokán, mind a Királyudvarén, ahol kisebbségi tulajdonos és főborász, a lehető legtisztább és legegyértelműbb borkészítési filozófiát valósítja meg. A kertből mindössze tizennyolc mázsa szőlőt szed le hektáronként. A dűlőket és azon belül az eltéri karakterű dűlőrészeket külön kezeli. A talaj és különösen a kőzet tulajdonságait és az ezekből következő ízjegyeket gondosan adminisztrálja. A bor erjesztésekor nem használ fajélesztőt és enzimeket, mindent a természetre és a pincében álló hordóra bíz. A borászati eljárások során, így az aszú készítésekor is minden tapasztalatot lejegyez..."