A Trelawney-ház

Hannah Rotschild egyszerre szatirikus és megható regénye egy hóbortos, diszfunkcionális angol arisztokrata családról és omladozó kastélyukról emlékeztet bennünket arra, hogy a nők életét és reményeit még mindig a család és a szerelem kötelékei formálják.
Hétszáz éven át a hatalmas, borongós Trelawney-kastély Cornwallban – tornyok, díszek, szobák az év minden napjára, négymérföldnyi folyosó és ötszáz hold – Trelawney grófjainak pompás és impozáns „háromdimenziós névjegykártyájaként” szolgált. 2008-ban azonban már szinte teljesen romokban hever, köszönhetően a huszonnégy gróf egyre kevésbé pislákoló ambícióinak, pénzügyi alkalmatlanságának, két világháborúnak, a nagy gazdasági világválságnak és az örökösödési illetéknek. De az örökös, Kitto, a felesége, Jane, a három gyerekük, a kutya, Kitto agg szülei és bolhákat tanulmányozó, entomológus nénikéje, Tuffy mégis elevickélnek a felszínen. A történet igazából négy nőről szó: Jane-ről, Kitto húgáról, Blaze-ről, aki elhagyta Trelawney-t és Londonban csinált sikeres pénzügyi karriert, a vad és gyönyörű, érzéki, kitiltott Anastasiáról, és Ajísáról, a lányáról. Amikor Anastasia levelet ír, hogy tizenkilenc éves lánya, Ajísa hosszú időre berendezkedne a családnál, Blaze és Jane, akik évek óta nem is látták egymást, kénytelenek összefogni, hogy az új vendéget fogadhassák – és megmentsék a Trelawney-k házát. De mind a ketten kénytelenek szembenézni azzal a felfedezéssel, hogy egy ház egymagában édeskevés ahhoz, hogy összetartson egy családot.