Titkos útjaink

Több, mint egy napja fejeztem be a könyvet, de nagyon nehéz összeszedni a gondolataimat vele kapcsolatban. Számos kétséggel kezdtem bele az olvasásába, de azt elöljáróban elmondhatom, hogy ez egy olyan olvasmány, ami hozzáad az emberhez, és számomra ez egy jó könyv ismérve. Alapvetően nem vonz a történelem, mint olvasási téma, de a hidegháború az az időszak, ami az én figyelmemet is felkelti, hiszen nagyon közeli múltról beszélünk, mely még ma is hatással van bizonyos generációk gondolkodására. Szeretem a több szálon futó történeteket, és az különösen tetszett, hogy a végén gyakrabban térünk vissza Keletre. Érdekes volt belelátni az akkori rendszer működésébe, bár Olga élettörténetéről szívesen olvastam volna részletesebben is. Esetében végig az lebegett a szemem előtt, hogy egy közelálló ember sorsát mennyire képesek figyelmen kívül hagyni mások, ha ezt kívánják meg az érdekeik. Úgy gondolom, hogy ez korunkra nézve is értékes tanulság. A nyugati szál is nagyon izgalmas volt. Elsőként Irina karakterét emelném ki, aki valamelyest összehozta a két világot orosz hagyományaival és amerikai életmódjával. Tetszett benne, hogy képes változtatni, ha az adott szituáció nem tetszik neki, és egy igazi erős női karaktert ismerhettünk meg a személyében. Ezutóbbi szempont kapcsán természetesen szót kell ejtenem Sally-ről is, aki olyan életet élt, melyre sokan vágynak: Jó munkája volt, sok pénze, és járta a világot. A szerelem mégis közelebb várt rá, mint azt sejtette volna. A szexuális irányultság, mint minden más kényes téma, szintén érzékenynek bizonyult ebben az időszakban. Számomra határozottan feldobta a történetet az LMBTQ-szál, és szerintem a többi olvasóval együtt izgultam a két nő kapcsolatáért. Maga a téma is szimpatikus volt, amire a sok-sok szereplőt felhúzták, hiszen szeretem a klasszikus irodalmat, és úgy érzem, ideje elolvasni a Zsivago doktort. Paszternak karaktere viszont egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet ezen bemutatás alapján, hiszen nem tudott helyesen dönteni kardinális kérdésekben, és szubjektív véleményem szerint túl sokat áldozott be a sikeréért. A történet vége nagyon szívfacsaróra volt, és kivételesen (legalábbis számámra) jól működött, hogy az olvasó fantáziájára bízták, hogyan gondolja tovább a nyugati szál cselekményét. Keletről viszont nagyon elszomorító levéllel zárt a történet, de a kor szellemében, azt hiszem, nem kell meglepődnünk a benne foglaltakon. Úgy gondolom, hogy a két utolsó fejezetben is nagyszerűen látszik a világnézetek közötti hatalmas ellentét, melynek feszültsége az egész történetmenet alatt fokozódik. Összességében azt tudom mondani, hogy mindenki talál ebben a könyvben valamit, ami megfogja majd, szóval mindenképpen érdemes adni neki egy esélyt. Én nagyon örültem, hogy elolvashattam.

Lara Prescott regénye a Zsivago Doktor igaz története. Ehhez az eseményekben bővelkedő és több szálon futó regényhez az Alexandra Kiadó felajánlásával jutottam hozzá. Ez a regény talán azért is más, különlegesebb számomra, mivel én magam is több évig éltem a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban is. A regény elkalauzol bennünket a hidegháború éveibe, amikor az Egyesült Államok és a Szovjetunió közel állt egy atomháború kitöréséhez. Minden erejükkel meg akarták törni a másik hatalmát. Nukleáris fegyverekkel, atomkísérletekkel fenyegették egymást. Az igazi küzdelem mégis a propaganda csataterén folyt, az ügynökök voltak a valódi harcosok. A cselekmény 1949-ben kezdődik, amikor megismerkedik egymással a híres szovjet író és költő Boris Pasternak és a két gyermekes, szép, szőke Olga. Sírig tartó, igazi nagy szerelem bontakozik ki közöttük. Az érzelmek kibontakozását, az sem zavarta, hogy az író mindvégig nős volt és a felesége mellett maradt. Még elhurcolása, az átnevelőtáborban töltött szenvedései, (a kínzások, vallatások) sem tudták megtörni, vagy feledtetni a szeretett férfit. Sosem adta fel sem testben, sem lélekben. Mindvégig hitt szerelmük erejében és abban, hogy Boris fő művét , a Zsivago Doktor kéziratát, egyszer könyvformájában is olvashassa. Ami méltó emléket állít majd nem csak az írónak, de neki is hiszen a könyv főszereplőjét, Larát róla mintázta. A regényben leírt szerelmi történet, az ő történetük. A könyvet egy olasz kiadó, 1956-ban kiadta és a regény elindult világhódító útjára. Később a történetet Hollyvood is megfilmesítette Omar Sharif és Julie Cristie főszereplésével - ami szintén világsikert lett. A film zenéjét, ami fülbemászóan dallamos, még ma is több világhírű zenész tűzi a repertoárjára. Mindeközben az USA-ban tevékenyen működött a CIA szovjet ellenes csoportja és elszánt ügynökei. A CIA ügynökei között sokan voltak nők, az "úgynevezett" gépírók. Itt ismerkedett meg az orosz származású szőke, kék szemű Irina és a vörös szépség Sally. Már az első percben vonzalmat éreztek egymás iránt. Ekkor még nem sejtették, hogy az egész életüket felkavaró és életük végéig tartó, őszinte nagy szerelem bontakozik ki majd közöttük. Az ügynökség megbízza őket, hogy csempésszék vissza Pasternak könyvét a Szovjetunióba. Azt szerették volna elérni hogy a szovjet emberek lássák meg a valóságot, hogy lehet szabadon, boldogan is élni. A két nő érzéseit azonban sem a munkatársak, sem a CIA nem nézi jó szemmel.Mindent elkövetnek, hogy szétválasszák őket. 1958-ban az írót Nobel díjra jelölik, bár visszautsítja, a vég elkerülhetetlen. 70 évesen meghal, magára hagyva Olgát, akire ismét az átnevelő tábor szenvedései várnak. 1989-ben Londonban letartóztatnak egy idős amerikai hölgyet, azzal vádolják, hog korábban szovjeteknek kémkedett. Talán Irina volt? Mi történt Olgával, túlélte a tábort? Csak remélni lehet.

Ez a regény teljesen véletlenül került a repertoáromba, hiszen az Alexandra Kiadótól nyertem egy játék keretein belül. Akkor még nem teljesen tudtam mire jelentkezem, csak miután kiderült, hogy kapok belőle egy példányt, akkor kezdtem jobban utánanézni, majd miután megérkezett nagy lendülettel nekikezdeni. Nem szokásom történelmi könyveket olvasni, így külön kihívást éreztem emiatt is. Az eleje nehezebben is ment, aztán tegnap este azt vettem észre, hogy 3. órája olvastam, és szomorúan, hogy véget ért, de befejeztem.
A könyv az 1950-es évek környékére visz, és több nézőpontból mutatja be az aktuális helyzetet. Valószínűleg ez rám jellemző, főképp azért, mert a fejezetek címére nem mindig figyelek, csak pörgetem-pörgetem-pörgetem, de már olvastam egy ideje, amikor rájöttem, hogy hoppá, ez mintha nem stimmelne…majd akkor lapozgatva jöttem rá, hogy jaaaa, hogy ez egy másik ember most :D több ember nézőpontjából is átéljük a történetet, mégis a főbb szereplők számomra: Olga (és Borisz), Irina, és Sally. Olgával kapcsolatban teljes képet kapunk arról, hogy ez a nő milyen szerelemmel, odaadással, és lojalitással támogatta Boriszt, még úgy is, hogy kényszermunkatáborba hurcolták, és hogy Borisz sosem hagyta el érte a feleségét. Mégis, szinte az egész életüket egymás mellett töltik. Olga nélkül talán soha nem futott volna be a Zsivago ilyen utat. Paszternak műve 1956-ban indul útjára, amikor Borisz odaadja egy olasz kiadónak, akik kicsempészik a Szovjetunióból, majd hamarosan ki is adják. Eközben kapcsolódunk be az Egyesült Államokban a gépírónők világába, ahol nem kimondottan csak gépírnak a hölgyek. A kivételesek feladata éppen az, hogy a könyvet visszacsempésszék a Szovjetunióba és terjesszék a világ nagyobb városaiban. Irina, a semmit sem sejtő, tapasztalatlan, fiatal, édesanyjával élő egyszerű lány bekerül a gépezetbe, és Sally mellett tökéletesen kiképzett ügynök lesz belőle. Csak azzal nem számolnak, hogy ebben az időben nem túl szerencsés szerelembe esni…egymás iránt. Hiszen nehezen tudják leplezni az érzelmüket, és a CIA sem nézi jó szemmel a történéseket. Ettől függetlenül szinte biztosak lehetünk abban, hogy Irina és Sally megtalálják a nekik szánt utat. Összességében végigizgultam a könyvet, hiszen végig fenntartja a feszültséget, és nem enged szabadulni. Izgultam Boriszért, hogy túlélje ezt az egész könyvkiadósdit, izgultam Olgáért, hogy végre boldog lehessen és beteljesüljön Borisz mellett, és izgultam Irina és Sally szerelméért, hiszen láthatóan egyik sem működött a másik nélkül. Az első felében még nem gondoltam volna, de nagyon tetszett ez a könyv, és azt hiszem méltó helyét foglalja el a polcomon a kedvenc könyveim mellett.

Talán a sors akarta úgy, hogy ezt a könyvet még idén elolvassam… Hiszen, ha az idei olvasmányaimat nézem, tökéletesen kiegészíti őket. Mert ebben az évben olvastam már Oroszország történelméről (Edward Rutherford – Ruszka), Sztálin rémuralmáról (Jörg Baberowski – Felperzselt Föld), a hidegháború legnagyobb kém ügyéről (Ben Macintyre – Kém és áruló) és most, hála ennek a könyvnek, olvastam arról is, hogy hogyan lehet az irodalommal szembe szállni egy elnyomó rezsim ellen. Ez a mű Kelet és Nyugat között ingázik, át a vasfüggönyön; időben pedig a hidegháború éveiben jár.
A művet össze lehet foglalni egy mondatban: ’A Zsivago doktor című könyv eredettörténete’, ha kiegészítem azzal, hogy ’kalandos eredettörténete’, akkor sem, adja vissza azt az összetett, és felemelő érzetet, amit ez a 300+ oldal nyújtott.
Kapunk egy hiteles korszakábrázolást az 1950es évekből, mind a nyugati, mind a keleti világból. Hála a váltott szemszögnek, nagyon sok emberi sorsot ismerhetünk meg, és ezek nem azok a sablonos karakterek, amelyek oly sok könyvben megtalálhatóak. A gépírónők – bár itt nem egy konkrét személyről volt szó – annyira hitelesek voltak, hogy úgy éreztem én is velük együtt kávézom reggelente Ralph bárjában. A főbb szereplők fejlődését, a fejezetek címén is nyomon tudjuk követni, mert minden fejezet előtt, nemcsak az új alcím volt, hanem az ahhoz a karakterhez tartozó előző címek is áthúzva, ez azért is volt nagyon jó, mert így egyből tudjuk, kiről van szó, és nekem személy szerint egy kis emlékezet frissítésnek is tökéletes volt, s így a karakterfejlődések is szépen nyomon követhetőek.
A történet középpontjában két nő áll…egyik a vasfüggöny keleti oldalán, a másik a vasfüggöny nyugati oldalán, nem ismerik egymást, de mégis mindkettőjük életét átszővi a KÖNYV…Borisz Paszternak Zsivágó doktora. Olga Vszevolodov, Borisz múzsája, kit nem tudtak megtörni a Gulagon eltöltött évek, kitartott szerelme mellett és a műve mellett is. Irina Drozdova, aki csak egy gépírónői állást szeretett volna, de az Ügynökség más szerepet szánt neki, tanulja a szakmát, de közben saját magát is meg kell ismernie.
A könyv végén úgy éreztem, hogy még olvasnám, visszamennék az időben és olvasnám a szereplők élettörténetét, belekukkantanék még jobban az életükbe. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy kevés volt, vagy, hogy nem volt elég kerek a történet, hanem azt, hogy a szívemhez nőttek a szereplők, és még szeretnék egy kicsit velük lenni.
Végezetül pedig kinek is ajánlanám ezt a könyvet? Mindenkinek, aki egy kicsit is érdeklődik a hidegháború évei iránt, vagy érdeklik a kémtörténetek, vagy a különleges szerelmek, legyen szó egy író és a múzsája közti szerelemről vagy egy kém és egy …. pszt! ezt nem árulom el, olvasd el a könyvet és megtudod ;)

Én ezt a könyvet úgy kezdtem el olvasni, hogy ezelőtt még nem hallottam se Borisz Paszternakról, se a Zsivago doktorról, viszont ez után a történet után mindenképpen elolvasom már csak azért is, mert ami itt kiderül róla elég jól hangzik és hát nem sok olyan könyvról hallottam már, aminek ilyen útja lett volna. Hihetetlen, hogy a hidegháború időszakában milyen hatalommal bírt az irodalom.
Na de, a cselekmény két szálon fut. Külön-külön az amerikai és a szovjet oldalon is több szemszögből íródik a történet, ami nekem kifejezetten tetszett. Az ellentét borzalmasan nagy az USA és a Szovjetunió között viszon mindkét oldalon vannak nehézségek. Gondolok itt arra, hogy hiába látjuk azt, hogy az amerikaiaknál jobb a helyzet, valahol mégsem olyan jó, mint akár napjainkban hiszen akkoriban a nőket eléggé elnyomták, itt a sztoriban ezt főként a gépírőnők szemszögéből vehetjük észre, de a homoszexualitás elfogadása se volt egyszerű, bár ez még manapság se az. Viszont a szovjet oldalon a helyzet még ennél is borzalmasabb, mivel ott az embert már a szabadságától is és megfosztják. Emiatt valahogy az a cselekményszál jobban megérintett. Látni azt, hogy egy ember milyen módon megy tönkre, csak mert megírt egy könyvet amiben nem értett egyet a rendszerrel és emiatt egy szerettét ráadásul meghurcolták, nem is beszélve a kiadatást követő rettegésben töltött évekről hát ez elég rettenetes volt. Egyébként ezek miatt is Olga lett a kedvenc karakterem, mivel szerintem egy baromi erős nőről van szó, aki megjárta a poklok poklát és hiába sokszor kiakadtam azon, hogy a szerelem mennyire elvakította őt, ennek ellenére is tiszteltem őt. Úgyhogy igen szerintem a legjobban vele csesztek ki a leginkább, kezdve a meghurcolással, a gyereke elvesztésével, a többi gyereke eltávolodása (ebben amúgy a legnagyobb hibás ő volt), és hogy amit a legjobban szeretett volna se jött össze neki. Meg azért mégis, mindenkinek lett egy viszonylag szép befejezése kivéve neki, akit még egyszer meg kellett kínozni…
Borisz, a Zsivago doktor írója belőlem kettős érzéseket váltott ki, mivel egyrészt egy gyáva alaknak tartom, a szerelmi életét tekintve és amiket a barátai ellen tett, vagyis amit nem… Mégis amikor odaadta az olasznak a könyvet, hogy adassák ki és ezek után is nehezen beszélték rá, hogy húzza meg magát és vonja vissza amit vissza kellett, hát akkor nagyot nőtt a szememben és szurkoltam azért, hogy olyan halála legyen amilyen.
A másik oldalt nézve ott maga a kémkedés rész volt a legizgibb, ahogy a könyvet egyik országból a másikba juttatták és kicsit azért irigyeltem őket az utazások miatt, illetve maga a munka miatt is :)
Egyébként valami szörnyű, hogy a nőket mennyire semmibe nézték akkor és ha valamit jobban csináltak a férfiaknál akkor arra magasról tettek és ők ezt tűrték és folyamatosan hallgattak mindenről.
Ha már nehéz sorsokról beszéltem a szovjeteknél azért itt is kijutott a szereplőknek ebből, gondolok Irinára és Sallyre, bár azért itt egy konkrétabb befejezést azért vártam.