Eredeti ár: kedvezmény nélküli, javasolt könyvesbolti ár Online ár: az internetes rendelésekre érvényes ár Előrendelői ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes ár Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalon Aktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár Tervezett ár: előkészületben lévő termék tervezett könyvesbolti ára, tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek Kötött ár: a terméknek az Árkötöttségi törvény alapján meghatározott legalacsonyabb eladási ára, melyből további kedvezmény nem adható.
A Scarlett igazi főszereplője nem más, mint az örök klasszikusként számontartott Elfújta a szél című regényből készült film. Annak idején már a kiadó is hatalmas kockázatot vállalt azzal, hogy megjelentette egy Margaret Mitchell nevű, tökéletesen ismeretlen író hatalmas terjedelmű regényét, azt viszont, amire David O. Selznick filmproducer vállalkozott, mindenki őrültségnek gondolta. Azt vette a fejébe, hogy filmre viszi a művet, annak ellenére, hogy pontosan tudta, hogy hihetetlen mennyiségű pénzbe és energiába fog kerülni. Díszletek, jelmezek, színészek százaira lesz szüksége ahhoz, hogy elkészüljön a több mint három és fél órás, addig sohasem látott hosszúságú film. Az Álomgyár történetében addig senki sem vállalkozott ilyen nagyszabású produkcióra. És úgy is történt minden, ahogy előre elképzelte: az őrület volt maga. Gyötrelmes és füstös, karikás szemű káosz, szerelem, árulás és ármány, a folyamatosan fenyegető összeomlás rémülete és végül persze a csoda, a varázslat, ami mindent megér és amire csak a film képes: a megelevenedő világok, korok és emberek csodája. Gondoljunk akár a költségvetésére, akár a forgatás szakmai kihívásaira, akár a filmet övező hatalmas elvárásra és hisztérikus hangulatra vagy a későbbi tomboló világsikerre és a tíz Oscar-díjra: az Elfújta a szél a „leg”-ek mozija volt és maradt azóta is. François-Guillaume Lorrain nemcsak egyetlen filmnek, hanem Hollywood egész aranykorának és halhatatlan figuráinak állít emléket ebben a bölcsen szellemes és melengetően emberi regényben.
Adatok
Raktári kód:
803330
EAN:
9789635048779
Eredeti megnevezés:
SCARLETT
Megjelenés:
2024.04.19.
Kötésmód:
ragasztott kartonált (puha)
Oldalszám:
336
Méret [mm]:
142 x 197 x 26
Tömeg [g]:
400
Hozzászólások
Ismerje meg a szerzőt
Francois-Guillaume Lorrain
François-Guillaume Lorrain (1970. július. 20.) író, újságíró, fordító, több regény és riportkötet szerzője.