Szabad szemmel

Nagy költő, bírd el a sorsod.

Salve, kutya! - írta a nagy kutyabarát Szabó Magda egy alkalommal Lator Lászlónak.
Versben írta, mert Latorhoz a vers illik leginkább. Szemérmes-cinkos noszogatás ez: a többiekre figyelő pályatárs levele ahhoz a szerzőhöz, aki csak a fő műveit szereti kötetben viszontlátni. Ugyanaz a ritka gesztus, amellyel a megszólított költő, tanár, szerkesztő fordul tanítványhoz, szerzőhöz, munkatárshoz.
Lator Lászlónak a vers tere az élet tere. Nem az elméleté. Pilinszky-elemzése, Illyés Gyulával való levélváltása, az új nemzedékek tagjaira folytonosan reflektáló írásai mind-mind erre utalnak. Csillapíthatatlan kíváncsisággal ragad meg, mutat fel minden mozzanatot, aminek a költészet, az adott mű a létét köszönheti. Lenyűgöz szakmai megvesztegethetetlenségével is: szabad szemmel nézi mindenkori tárgyát, a műelemzést a szerzői szándék értelmében végzi el, nem pedig "az elmélet gyakorlóterepének" tekinti.

Ha nem folytatod, Latorom,
én a derekad letöröm.
Sej-haj!
Tejeskávéban szokatlan a haj.

Salve, kutyissime Tu!

Szabó Magda ezzel a régóta készülő kötettel valószínűleg meg lenne elégedve. Nincs benne haj.

Lator László Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéista. Kárpátalján, Tiszasásváron született 1927-ben. Makón érettségizett, 1947-ben felvették az Eötvös Collegiumba, 1949-ben kizárták az intézményből. Magyar-német szakos diplomát szerzett. Körmenden tanított, majd 1955-től 1989-ig az Európa Könyvkiadó latin csoportjának szerkesztője, főszerkesztője volt. Költői pályafutásával párhuzamosan tekintélyes fordítói életművet hozott létre. Szívesen hangoztatott felfogása szerint a műfordítás nem szükséges rossz, hanem nélkülözhetetlen jó. Tanított a bölcsészkaron, a színművészetin. A rádió és a televízió irodalmi műsorainak máig közkedvelt szereplője. Tíz évig a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnökeként tevékenykedett.

Olvasson bele: Részlet a könyvből